Kategória: Futás, Korán kelés, Szokás, Thoughts, Upgrades, edzés | Címkék: élet, én, baby steps, edzés, fogyás, Futás, gondolatok, kelés, kihagyás, korán, otthon, pest, szünet, szokások
Ismét hosszú szünet után már megint idetolom a pofám. 
Sajnálom, hogy most sokáig nem írtam, legfőképp Önmagamtól kérek bocsánatot, mert nagyon jó lett volna megírni, hogy végtelen impresszív jellemfejlődésen mentem keresztül, de nem így volt – *megbocsát. Hogy mi volt az elmúlt pár héten? Nos:
Először is holnap után lesz pontosan egy hónapja, hogy majd’ minden nap iszom egy bögre finom forró zöld teát. Szeretem így indítani a reggelt. A freegyes javasolta gunpowder tényleg finom. Főleg egy kis citrommal, meg két cukorral (najó nem is, hanem ilyen édesítőszerrel. de már hozzászoktam 
).
Másodszor: vizsgaidőszak + meló. Ez volt az elmúlt majdnem egy hónapban. Otthon sem nagyon jártam, csak tanultam és dolgoztam. Nem mondhatnám, hogy minden pillanatát élveztem, de hát ez van. Ez volt. Mostanra úgy néz ki, hogy szépen lecseng a dolog és viszonylag nyugisabb napok következnek. Sok szempontból tanulságos volt ez a pár hét, sosem fogom elfelejteni. Rájöttem például, hogy kiválóan lehet hízni attól, hogy ha nem eszünk normálisan. Konkrétan felszedtem magamra több kilót úgy, hogy reggeliztem, elhúztam dolgozni, ott a hajtásban nem volt idő (meg hely sem, ugyanis az isten háta mögött van a melóhely) enni, úgyhogy 13 óra után (12 óra meló, 1 óra utazás vissza) ahogy hazaértem, betoltam egy pizzát. Nem a legegészségesebb, igaz? Hát mindenesetre azt nem vártam volna ettől az étrendtől, hogy hízni is fogok tőle, de mégis sikerült. Ezután egészen más szemmel nézek a tényleg túlsúlyos emberekre. Az evésre mindig időt kell szakítani… persze a megfelelő mértékben. :]
Amikor vége lett a melónak, 6 hét után hazafele vettem az irányt. Jó volt, mert rég nem voltam otthon, viszont mivel már 6 hete csak nagyon keveset mozogtam, nagyon megbántam, hogy nem vittem magammal futócipőt, mert sokszor nagy kedvem lett volna elmenni. Kiderült otthon, hogy az utóbbi pár évben a testem megtanult hízni. Régen hiába ettem meg tepsinyi sült hurkát meg kolbászt, meg mindenféle szénhidrát bányákat, meg zsírt, meg ittam végtelen kólát és üdítőt, meg ettem fagyit és hurkát fagyival és cukros zsíros szalonnás tejfölös lekváros kenyeret megszórva még egy kis szénhidráttal – nem híztam el sosem. Persze vékonynak sem gondoltam magam, de most kiegyeznék azzal a súlyommal – ugye milyen kompromisszumkészek leszünk idővel? Szóval mostanra meg mintha azt mondta volna a szervezetem “no, én eddig csináltam ezt a vékonyan-tartást, most már elég nagy vagy, hogy te folytasd. De oda figyelj ám, mer’ én mindent betermelek zsírrá, amit megpróbálsz megenni. Amőbaként kebelezem majd be még a fűrészport is zsírrá, ha nem figyelsz…”. És így is tesz. Érzem egy-egy ebéd után, ahogy megjelennek az upgrade-elt úszógumik az oldalamon és hogy régen arányos(abb) testalkatom hogyan változik artikulálatlan fatörzzsé. Érzem, hogy földhöz vág az időjárás, hogy kevesebb az energiám és bosszant, hogy gondolkodni akarok, de a megnövekedett testtömegem és ezáltal testem aluloptimalizált oxigénháztartása miatt agyam kétségbeesetten kapkod sunyin elszórt ásításokkal a levegő után. Feldühít és feldühített, hogy már lehet hogy félnem kell olyan mozdulatoktól, amik régebben úgy mentek, hogy még közben körbetekertem a lábam a nyakam körül. Gonosz ez és ha nem mozgok rendszeresen, a legkisebb táv megtétele is erőfeszítés, reggel az ágyból kimászás is nyűg és ha nem nézek oda, izmaim kuncogva sorvadnak tova a messzeségbe. Gonosz dolog ez, tényleg. (ja. és még a sört sem bírom jobban, pedig ez azért már pofátlanság)
Nade minden rosszban van valami jó: a kis riasztó a fejemben elkezdett vadul szirénázni, amikor éppen azt néztem, ahogy édesanyám vasal, barátnőm pedig velem tesped a kanapén, nekem pedig szám szélén kedves nyálcsík indul rövid, ámde annál izgalmasabb útjára. Megszólalt és azt jelezte, hogy:
- hé. vannak ám taszkok, amiket meg kéne csinálni.
- hé. nem is tudod pontosan, mik ezek? szedd össze őket.
- fakk, ja hogy nem tudsz mozdulni. akkor szedd össze előbb magad
- nincs energia? építs magadnak. fáradj el, hogy a szervezeted kénytelen legyen még többet termelni. hasznosítsd azt, amit beviszel és hasznosat vigyél be, hogy legyen mit hasznosítani.
- és az isten szerelmére is. gyaluld le azt a hájat az oldaladról valami hájgyaluval, mert nem jó, hogy az alapvető mozgásokra megy el az energiád 80%-a. így még gondolkodni sem tudsz. mozdulj, mintha lennél ember!
Kb. ilyen dolgok játszódtak le az én fejemben ott a kanapén ülve és az egyik személyiségem – dagadt, lusta csávó – egy gyenge pillanatában fellázadtam és felkeltem. Átvedlettem valami melegítőbe és kezdésnek mozogtam valamit. Mindegy mit. A lényeg az, hogy nem volt túl megerőltető, hogy ne égjek ki a sok kihagyás után, fokozatos volt és a végére így is eléggé elfáradtam. Meglihegősödtem és megizzadtam, így tudtam még egy hajrát nyomni a végére. No big deal, de tudod mit? Lett energiám. Nem tudom, honnan, vagy hogy hogy, de lett. Éreztem, ahogy egymáson csikordulnak a zsírral benőtt ősi fogaskerekek és azok a sejtjeim, amik akkor is bennem voltak, amikor aktívan mozogtam, öreg sejtként mesélték a kis sejteknek az ősi hatalmas gépezetek működését, hogy hajdan micsoda hajtás volt ott. Mielőtt belepte az egészet a lom, meg a károsanyagkibocsátás. Megminden. Az ifjoncsejtek meg félelemmel vegyes izgalomal (mindig is le akartam írni ezt a kifejezést, olyan klisé ) nézték, ahogy a gépezet beindul és hogy mi szabadul fel a végén.
Felemelő érzés volt . Olyannyira, hogy ahogy visszajöttem Pestre, a teázás és mindennek az örömére, elhatároztam, hogy megint futok. Futni fogok és teljesen komolyan fogok futni. Mármint nem úgy, hogy el sem mosolyodok közben, csak egyszerűen komolyan veszem. Kapok magamtól egy hét komolyfutás után jutalmat is. Bizony. Ilyet e:
- Ilyenem lesz. És ez sem egy hód.
A pénz mellette persze nem azt jelenti, hogy annyiba kerül (sajnos), hanem hogy akkora (bár szerintem leesett, ha-ha-ha). Szóval újra kezdem és mindent elsöprő erővel lenyomok mindenkit a pályáról. Ma volt az első nap. 6kor csörgött az órám (a korán kelést már sokat gyakoroltam,) és minden nehézség nélkül sikerült felkelnem. Feltöltöttem az Ipodom (tényleg, vettem ájpodot, nagy jó ) egy kölcsönkért adatkábellel és irány a pálya. Futottam, sétáltam, nyujtottam, kettőt láttam, a tükörképemet a falhoz vágtam, fürdőt vettem, fogat mostam… és éreztem, hogy felszabadul az energia. Egészen kicsi kvantumokban, de ott volt. Kirobbant a csontjaim, az izületeim közül és bennem volt. Bennem van.
Csak el ne menjen.
Hát először arra gondoltam, amikor még sosenem futottam télen, hogy majd biztos annyi, mint máskor, hogy egymás után rakom a lábam, aztán egyre előrébb vagyok és ha mindezt megfelelő gyorsasággal teszem, akkor ez már futás.
A meglepő tényező, ami bejött (talán nem is olyan meglepő mégse), az a hideg. Jó – gondoltam – majd rétegesen öltözködöm… eddig még oké, de a para tegnapelőtt kezdődött, amikor elkezdett tonnaszám hullani a hó. Eleinte nem tűnt túl problémásnak, mivel csak oldalra meg felfele esett (nekem legalábbis úgy tűnt) és így elenyésző mennyiség érte el a földet.
Most viszont…
Hombárnagy pelyhekben megállás nélkül zuhog a havas hó immár egy teljes napja. Ez azért már konkrétabb probléma, pedig ajj… úgy kieszeltem önjutalmazást pont a hét elejére, hogy bírjam a hideget.
Vettem volna:
- futó zoknit (ami kényelmes és jó meleg, hogy a nyáron tök jó szellős futócipőmön belül nyújtson valami védelmet
- futós sapkát (ami kényelmes és jó meleg, hogy ne hulljon ki a hajam a hidegben sapkanélkülmenés miatt)
- és esetleg futókesztyűt (ami kényelmes és meleg és nem fázik a kezem, ha futok)
Veszek is. Csak még arra kéne rájönni, hogy mennyire szerencsés télen hófúvásban futni a rekortán? Tud erre valaki valami ultimate választ? :] Ha nem, akkor kipróbálom, azt kiderül, hogy milyen. 
Azt mondják, az ember határhelyzetekben ismeri meg önmagát….
Sokat pofáztam arról, hogy a futás mellett még valami mást is kéne tolni, hogy azért ne csak a lábaim erősödjenek és később le is fogyjak valahogy, hanem hogy legyen hova szálkásodni, következésképpen legyen izom az oldalamat borító angol köszönés alatt.
Barátnőm javaslatára parasztizmokat növesztek… vagyis inkább természetes izmokat. Ezek eddig is itt voltak rajtam még a karatés korszakomból, de szemmel láthatóan inaktívabbak lettek. Ezt abból szűrtem le, hogy a hasizom gyakorlatok végén még két percig fehér pöttyök táncolnak a plafonon és a szemem előtt… ez persze nem túl szívet melengető, de amikor elmúlik és végigpörög bennem, hogy akkor ez most erősödött, az ilyen “zóna”, vagy “in the flow” érzés, ami valamilyen szinten boldogsággal tölt el és kis szervezetem ontja a vérembe az endorfinokat (vége, vagy vége?! = end or fin?!).
Most pedig a lényeg, hogy miket csinálok naponta 2-3-szor és futás után mindig:
1) – Hasizom. Nem teljes felülés, inkább csak ilyen felrántások, de már félig felült állapotból, így eredetileg is feszülnek a hasizmok és rántásoknál mégjobban befeszülnek és az alsóbb részek is dolgoznak.
Ezt 50-el kezdtem, most 100-nál tartok (és mindig meghalok a végére )
2) – Hát. A nők valamilyen furcsa oknál fogva szeretik a jó hátakat, ami nem gáz. Ha már van hasam, akkor legyen hátam is, nem? Ez olyan mint grafikából a backface culling ( a poligonok hátsó lapjának elhagyása a számítási műveletek meggyorsítása érdekében). Mész a strandon, olvadnak a nők, ahogy elmész szembe, aztán amikor a hátadat nézik, meg hánynak jobbra balra, mer az vagy nincs, vagy nemjó.
30-al kezdtem, most 40-nél járok.
3) – Kar. Fekvőtámasz, amit mindenki szokott. Mindenki tudja, mire jó és mindenki csinált már életében. Naponta többször is csinálom, változó sikerrel. Azt olvastam, hogy az izomrostoknak meg kell szakadniuk, hogy aztán 48 órán belül regenerálódhassanak egy erősebb izommá. Vagyis 2naponta kéne nagyon meghajtanom magamat, de mióta elkezdtem naponta csinálom és valóban: kétnaponta jobban is megy. De azért nem hagyom el a köztes napokat, mert szerintem fontosak.
20-al kezdtem, most 25-nél járok. 5 napja kezdtem el emelni naponta egyel, amikor már stabilan ment a 20. Naponta egyel növelek.
No: akkor mostmár futok, meg kiegészítő edzek és sokat nyújtok. Lassan megy a spárga és fittebnek érzem magam. Lassan elkezdhetne lemenni a sok feles kiló.
__:lö::písz
Oi ppl!
Köcskeméten tengettem ezt a késő délutánt már, ugyanis hazajöttem. De előtte a Spuriban vettem magamnak Adidas-odabasz #MK-ZSíí 23-as márkájú kanfasztikus futódzsúzót. Végülis nem azt vettem meg, amit kinéztem korábban, egyrészt mert sehol nem találtam pesten, másrészt meg mert ennek a cipőnek kifejezetten örültek az izületeim már. Komolyan olyan, mintha suhannék… az eddigi távot (kicsit kevesebbet, itthon nem találtam még ilyen útvonalat) mindenféle nehézség nelkül letoltam. Mocsok jól esett megint.
Öcsémmel mentem futni, és tök jó volt, hogy tartotta velem a tempót és nem tengett túl fiatalságilag és körözött le háromszor, amíg egyszer körbeértünk, szal jó volt. Jó idő, jó táv, jó érzés, szerintem reggel is megyek.
Még néhány szó a Spuriról, mert kedvesek voltak nagyon: Ahogy megérkeztem, már jött is egy srác, hogy “Segíthetek-e?” – itt megjegyzem, marketingileg jobb lett volna egy “Üdvözlöm, járt már nálunk?” , mindenesetre örömmel mondtam, hogy hát persze, és elmondtam neki, hogy mit szeretnék. Kérdezett párat az árról és kapásból tudta, hogy mi kell nekem. Hozott 3 cipőt nagyjából ugyanabban az árkategóriából és miután belőttük a helyes méretemet, mert “nem szerette volna, ha egy hosszabb futásnál felpattanjon a körmöm -üe:P-” szaladgálhattam kicsit mindegyikben a folyosón. Miután mindet kipróbáltam és választottam, teljesen megelégedve jöttem el. Mindenkinek ajánlom (váci út 152 – eléggé el vannak dugva).
Holnap lehet kettőt is futok
písz, biács
Vagyis, hogy miben futok.
Hát igen, ezen a téren még van hova fejlődnöm. A jelenlegit futócuccom az éppen aktuális zoknimból, egy éppen aktuális pólóból, egy szürke rövidnadrágból és egy fehér Active ’sportcipő’-ből áll. Nem a legprofibb, dehát nem is vagyok profi futó. Remélem, ha előbújik belőlem egyszer megint a “kövér csávó”, akkor képes leszek legyűrni és akkor is elmenni futni, amikor semmi kedvem nincs hozzá. (Így van, mindannyiunkban legalább 2 kis én lakozik: “kövér csávó” és “vékony csávó”. A vékony csávó az, aki minden reggel, vagy délután felkapja a futócipőt, vagy rápattan a bringára, felveszi a cselgáncsruhát, shaolin szerzetesnek áll, evezőt ragad, labdába rúg, hulahoop karikázik, síel, snowboardoz, egyszóval egészséges. A kövér csávó pedig az, aki akkor bújik elő belőlünk, amikor szar az idő, vagy esik az eső, vagy csak látszólag van jobb dolgunk. A kövér csávó az, aki inkább zabál, mint hogy futna, vagy egyáltalán kitenné a lábát a szobából. A kövér csávó az, aki úgy gondolja, hogy azzal, hogy nő a sörhasa, egyre nagyobb mérnök lesz. A kövér csávó az, aki a tévé előtt azzal kísérletezik, hogy megáll-e a sörös doboz a hasán és a kövér csávó az, akiből – ha észbe kap, amikor megnézi a tűzszekereket, vagy valami sportolós, dzsekicsenes filmet – előbújik a sovány csávó – igaz, általában csak néhány napra, hiszen a szokások rabja és a beidegződött viselkedésmód: kövércsávónaklenni.)
Én is sokszor oszcilláltam már a kövér csávó és a sovány csávó tudat között. Sokszor azért nem maradtam a sovány csávó – tudatban -, mert nem volt látszatja az egésznek. Látszólag csak esztelen futkosás volt mindenféle érzelem nélkül, a végén meg fáradt voltam, de nem lettem fittebb. Persze… hogy lettem volna fittebb attól, hogy 2szer elmegyek futni? Sőt utána még jobban le volt amortizálódva a szervezetem, mint előtte. Nem volt jutalom, így nem volt motiváció sem.
Elhatároztam hát, hogy rövid távon, amíg nincs látszatja az egésznek (hiszek a baby steps filozófiában, hogy mindent csak szépen lassan, így csak soká, de biztosan lesz eredmény), addig bizonyos időközönként valamivel jutalmazom magam. És végre körbeértünk furfangos hatalmaskitérős eszmefuttatásomon és elérkeztünk ismét a Running Outfit-emhez. Igen, fejlesztek a futó felszerelésemen és venni fogok egy….[dobpergés] faszajó futócipőt!
Nade mikor? Meg mér? Meg hogy?
Egyszerű. Május 15-én kezdtem az egészet. Ha 2 hétig bírom, vagyis május 15-höz két hétre is elmegyek futni (és közben mindig, max 1-2 nap kihagyással), akkor megajándékozom magam egy futócipővel. Ha meg már veszek, akkor ne gurigázzunk szarral, veszek egy ilyent.
Ez motivál majd később is. Hiszen, ha már ilyen drága cipőm van, jóhogy eljárok futni és kihasználom.
Ahogy mondani szokás: “A jó dolgaidat te magad törd össze.”
písz, biáccs
