Me. Running. – Futóblog

Ismét hosszú szünet után már megint idetolom a pofám. Sajnálom, hogy most sokáig nem írtam, legfőképp Önmagamtól kérek bocsánatot, mert nagyon jó lett volna megírni, hogy végtelen impresszív jellemfejlődésen mentem keresztül, de nem így volt – *megbocsát. Hogy mi volt az elmúlt pár héten? Nos:

Először is holnap után lesz pontosan egy hónapja, hogy majd’ minden nap iszom egy bögre finom forró zöld teát. Szeretem így indítani a reggelt. A freegyes javasolta gunpowder tényleg finom. Főleg egy kis citrommal, meg két cukorral (najó nem is, hanem ilyen édesítőszerrel. de már hozzászoktam ).

Másodszor: vizsgaidőszak + meló. Ez volt az elmúlt majdnem egy hónapban. Otthon sem nagyon jártam, csak tanultam és dolgoztam. Nem mondhatnám, hogy minden pillanatát élveztem, de hát ez van. Ez volt. Mostanra úgy néz ki, hogy szépen lecseng a dolog és viszonylag nyugisabb napok következnek. Sok szempontból tanulságos volt ez a pár hét, sosem fogom elfelejteni. Rájöttem például, hogy kiválóan lehet hízni attól, hogy ha nem eszünk normálisan. Konkrétan felszedtem magamra több kilót úgy, hogy reggeliztem, elhúztam dolgozni, ott a hajtásban nem volt idő (meg hely sem, ugyanis az isten háta mögött van a melóhely) enni, úgyhogy 13 óra után (12 óra meló, 1 óra utazás vissza) ahogy hazaértem, betoltam egy pizzát. Nem a legegészségesebb, igaz? Hát mindenesetre azt nem vártam volna ettől az étrendtől, hogy hízni is fogok tőle, de mégis sikerült. Ezután egészen más szemmel nézek a tényleg túlsúlyos emberekre. Az evésre mindig időt kell szakítani… persze a megfelelő mértékben. :]

Amikor vége lett a melónak, 6 hét után hazafele vettem az irányt. Jó volt, mert rég nem voltam otthon, viszont mivel már 6 hete csak nagyon keveset mozogtam, nagyon megbántam, hogy nem vittem magammal futócipőt, mert sokszor nagy kedvem lett volna elmenni. Kiderült otthon, hogy az utóbbi pár évben a testem megtanult hízni. Régen hiába ettem meg tepsinyi sült hurkát meg kolbászt, meg mindenféle szénhidrát bányákat, meg zsírt, meg ittam végtelen kólát és üdítőt, meg ettem fagyit és hurkát fagyival és cukros zsíros szalonnás tejfölös lekváros kenyeret megszórva még egy kis szénhidráttal – nem híztam el sosem. Persze vékonynak sem gondoltam magam, de most kiegyeznék azzal a súlyommal – ugye milyen kompromisszumkészek leszünk idővel? Szóval mostanra meg mintha azt mondta volna a szervezetem “no, én eddig csináltam ezt a vékonyan-tartást, most már elég nagy vagy, hogy te folytasd. De oda figyelj ám, mer’ én mindent betermelek zsírrá, amit megpróbálsz megenni. Amőbaként kebelezem majd be még a fűrészport is zsírrá, ha nem figyelsz…”. És így is tesz. Érzem egy-egy ebéd után, ahogy megjelennek az upgrade-elt úszógumik az oldalamon és hogy régen arányos(abb) testalkatom hogyan változik artikulálatlan fatörzzsé. Érzem, hogy földhöz vág az időjárás, hogy kevesebb az energiám és bosszant, hogy gondolkodni akarok, de a megnövekedett testtömegem és ezáltal testem aluloptimalizált oxigénháztartása miatt agyam kétségbeesetten kapkod sunyin elszórt ásításokkal a levegő után. Feldühít és feldühített, hogy már lehet hogy félnem kell olyan mozdulatoktól, amik régebben úgy mentek, hogy még közben körbetekertem a lábam a nyakam körül. Gonosz ez és ha nem mozgok rendszeresen, a legkisebb táv megtétele is erőfeszítés, reggel az ágyból kimászás is nyűg és ha nem nézek oda, izmaim kuncogva sorvadnak tova a messzeségbe. Gonosz dolog ez, tényleg. (ja. és még a sört sem bírom jobban, pedig ez azért már pofátlanság)

Nade minden rosszban van valami jó: a kis riasztó a fejemben elkezdett vadul szirénázni, amikor éppen azt néztem, ahogy édesanyám vasal, barátnőm pedig velem tesped a kanapén, nekem pedig szám szélén kedves nyálcsík indul rövid, ámde annál izgalmasabb útjára. Megszólalt és azt jelezte, hogy:

- hé. vannak ám taszkok, amiket meg kéne csinálni.

- hé. nem is tudod pontosan, mik ezek? szedd össze őket.

- fakk, ja hogy nem tudsz mozdulni. akkor szedd össze előbb magad

- nincs energia? építs magadnak. fáradj el, hogy a szervezeted kénytelen legyen még többet termelni. hasznosítsd azt, amit beviszel és hasznosat vigyél be, hogy legyen mit hasznosítani.

- és az isten szerelmére is. gyaluld le azt a hájat az oldaladról valami hájgyaluval, mert nem jó, hogy az alapvető mozgásokra megy el az energiád 80%-a. így még gondolkodni sem tudsz. mozdulj, mintha lennél ember!

Kb. ilyen dolgok játszódtak le az én fejemben ott a kanapén ülve és az egyik személyiségem – dagadt, lusta csávó – egy gyenge pillanatában fellázadtam és felkeltem. Átvedlettem valami melegítőbe és kezdésnek mozogtam valamit. Mindegy mit. A lényeg az, hogy nem volt túl megerőltető, hogy ne égjek ki a sok kihagyás után, fokozatos volt és a végére így is eléggé elfáradtam. Meglihegősödtem és megizzadtam, így tudtam még egy hajrát nyomni a végére. No big deal, de tudod mit? Lett energiám. Nem tudom, honnan, vagy hogy hogy, de lett. Éreztem, ahogy egymáson csikordulnak a zsírral benőtt ősi fogaskerekek és azok a sejtjeim, amik akkor is bennem voltak, amikor aktívan mozogtam, öreg sejtként mesélték a kis sejteknek az ősi hatalmas gépezetek működését, hogy hajdan micsoda hajtás volt ott. Mielőtt belepte az egészet a lom, meg a károsanyagkibocsátás. Megminden. Az ifjoncsejtek meg félelemmel vegyes izgalomal (mindig is le akartam írni ezt a kifejezést, olyan klisé ) nézték, ahogy a gépezet beindul és hogy mi szabadul fel a végén.

Felemelő érzés volt . Olyannyira, hogy ahogy visszajöttem Pestre, a teázás és mindennek az örömére, elhatároztam, hogy megint futok. Futni fogok és teljesen komolyan fogok futni. Mármint nem úgy, hogy el sem mosolyodok közben, csak egyszerűen komolyan veszem. Kapok magamtól egy hét komolyfutás után jutalmat is. Bizony. Ilyet e:

A pénz mellette persze nem azt jelenti, hogy annyiba kerül (sajnos), hanem hogy akkora (bár szerintem leesett, ha-ha-ha). Szóval újra kezdem és mindent elsöprő erővel lenyomok mindenkit a pályáról. Ma volt az első nap. 6kor csörgött az órám (a korán kelést már sokat gyakoroltam,) és minden nehézség nélkül sikerült felkelnem. Feltöltöttem az Ipodom (tényleg, vettem ájpodot, nagy jó ) egy kölcsönkért adatkábellel és irány a pálya. Futottam, sétáltam, nyujtottam, kettőt láttam, a tükörképemet a falhoz vágtam, fürdőt vettem, fogat mostam… és éreztem, hogy felszabadul az energia. Egészen kicsi kvantumokban, de ott volt. Kirobbant a csontjaim, az izületeim közül és bennem volt. Bennem van.

Csak el ne menjen.